Közelítő Ősz
Az idő múlása gyászt hoz a világra. Az ősz beköszönt, magával hozva a szomorú perceket. Felébresztve álmainkból, rángat vissza a rideg valóságba. A tündérmesék elszállnak a széllel. Valahogy mindenki kicsit távolabb kerül a másiktól, s gondolataik közt bolyongva bámulnak a Nagyvilába. Az emberek lelkéből kivesznek a napsütötte hónapok pillanatai és hagyják, hogy vidámságukat magával ragadják a ködös, magányos órák. Jókedvük elszáll, akár a fáról lehülló utolsó falevél, melynek színei őrzik csupán az elmúló nyár emlékeit. A napfényben megcsillanó, fűszálokon ülő kis harmatcseppek elevenítik fel az első sugarak által nyújtott, élettel teli pillanatokat és fedezik fel az égi tünemény utolsó, lenyugvó fényeit, melynek árnyékában elszenderedik a világ. Sietve szárnyra kelnek a képek és ezzel magukra hagyva az emberi szíveket. Oh, ti rohanó képek várjatok! Csak egy percig várjatok! Töltsétek meg újra melegséggel szívemet, hadd óvjam meg lelkemet. Naivságom ne uralkodjék el gondolataimon, hogy a játékossággal csalogató ősz, elragadva magával letaszítson az elmúlás porába. Hadd szülessen újjá lelkem is a tavaszi virágokkal és töltse be az új reggel gazdagsága.
by: BV
/irodalom órára szánt úgyszolván "remekmű"/ |