"Az álmok...
Az álmok végtelenek szürkék és színesek, hol égig emelnek a régi gondolatok, s néha, csak megfakult emlék, mi elaltatott.
Szívednek balzsam a napsütötte táj, de félelemmel ébredsz, a lelkedben háborog a viharos tenger, így sötéten látsz akkor is, ha aranyszínben ragyog a reggel.
Ölelő karokban, szádon mézként olvadó csókkal, álmod nem engeded, pedig az életben már - lehet - régen elengedték a kezed.
Az álmok, egyszer mégis véget érnek, ébredj fel, örülj a napsütésnek, a tavaszi madarak énekének, virágszirom selyemérintésnek, nyári eső langyos melegének, ősz színében játszó lepkéknek, s a tél tavaszt hozó ígéretének.
Álmodj boldogabb világot, - mert hiába - álmodni nem szabad, álmodni nem lehet, - Te úgyis megteszed - megálmodod csak azt az egyet, - csak azt - mi, az igazi álom...
...
..mikor Veled vagyok, karod engem ölel és mézcsókok olvadnak, a számon..."
¤ |