"Ó, bárcsak ...
...elmondhatnám neked azokat a mély értelmű szavakat, amelyeket - úgy érzem - meg kell hogy mondjak, de nem merem, mert félek, hogy kikacagsz. Önmagamat nevetem hát, s tréfába rejtem titkomat. Ügyet sem vetek fájdalmamra, mert félek, hogy Te sem vennéd komolyan.
Ó, bárcsak elmondhatnám neked azokat a mélységesen igaz szavakat, melyeket - úgy érzem - meg kell, hogy mondjak, de nem merem, mert félek, rettegem a hitetlenséged. Hazugságba bújtatom hát őket, s az ellenkezőjét hirdetem annak, amit érzek. Nevetségesnek bélyegzem szenvedésem, mert félek, hogy Te sem vennéd komolyan.
Ó, bárcsak elmondhatnám neked azokat a drága szavakat, melyeket - úgy érzem - számodra tartogattam, de nem merem, mert félek, hogy nem fizetsz érte hasonlóval. Kemény, rideg nevekkel illetlek hát, és érzéketlenségemmel kérkedem. Megsebezlek, mert félek, hogy különben nem ismered meg a fájdalmat sohasem.
Ó, bárcsak csendben ülhetnék melletted, de nem merek, nehogy a szám elárulja a szívem. Gondtalanul, könnyedén fecsegek, és semmitmondó szavak mögé rejtem a lelkem. Kemény kézzel kezelem szenvedésem, mert félek, hogy Te sem bánnál vele gyöngédebben.
Ó, bárcsak távozhatnék mellőled, de nem merek, mert félek, hogy felismered gyávaságom. Magasan hordom hát a fejem, és gondtalanul állok elébed. Szemedből felém sugárzó kemény tekinteted elevenen tartja és újra felszaggatja minden sebemet."
¤ |